25. rész .:End:.

Lehet, hogy aludtam is, már nem tudom. Azt tudom, hogy mire felkeltem, az ajtó nyitva volt, ezzel egy kis fény szökött be a sötét kis szobába. Nagyokat pislogva próbáltam kicsit felélénkíteni magam, de eléggé fáradt voltam. Összegeztem magamban a mondanivalómat Pete felé, hogy jól kitudjam osztani, ha felmegyek.

Aztán eszembe jutott, hogy lehet hogy először Amandához kéne menni, hisz ő is szerepet játszott az egészben...Mérhetetlen düh keletkezett a szívemben, de ami még nagyobb volt az a fájdalom. A fájdalom, ami nélkül úgy látszik nem tudok megszabadulni. Mindig történt valami - akár kis időre is, de -teljesen összetört...sok minden tanított meg arra, hogy az embereknek nem szabad feladni, hisz mindenért küzdeni kell, hisz előbb-utóbb mindenki eléri a célját.

Nekem több célom volt. Az első az, hogy elszabaduljak innen. A második az, hogy mindenkit börtönbe juttassak, aki velem szembe állt, ugyanis bármennyire mondják, hogy ők a jóért küzdenek, mégis csak embert raboltak.......és öltek. Hogy honnan tudom, hogy velem nem tennék meg? Nem tudom. Csak érzem, és ez megerősít mindennél jobban.

Hatalmas sóhajok közepette indultam meg végül Amandához. Úgy voltam vele, hogy bármi kisülhet a beszélgetésből, hisz lehet, hogy több mindent megtudhatok tőle. Szeretnék mindenre választ kapni.

Halkan káromkodva lépkedtem felfelé a lépcsőn, majd utam logikusan ahhoz az ajtóhoz vezettem, amin egy "A" betű szerepelt. Bekopogtam, majd mivel nem kaptam választ, benyitottam. Addig a pillanatig, amíg meg nem láttam a vörös hajú lányt, azt hittem rossz szobába jöttem. Az egész fekete volt. A falon végig húzódott egy vitrin, amelyben bilincsek, fegyverek, kötelek, golyóálló mellények voltak. Jobbra a sarokban egy szigorúan fekete egyszemélyes ágy volt, mellette pedig a falon 3 céltábla, melyekbe már lőve volt...a szoba másik felén Amanda töltött éppen egy fegyvert, fején pedig fejhallgató volt. Hát ezért nem reagált a kopogásra.

- Beszélnünk kell! - sziszegtem, ökölbe szorított kézzel.

- Miről szeretnél beszélni? - kérdezte mellékesen.

- A tegnapiról.

- Sok mindenbe be szeretnélek avatni. - fordult nekem háttal, majd a vitrinbe helyezte az előbb a kezében fogott fegyvert. - Sok mindent nem tudsz. És nem is most fogok mindent elmondani.

- Ne tereld a témát, kérlek! - motyogtam ideges tekintettel.

- Nem terelem, csak most kezdtem el. - felelt diplomatikusan.

Szótlanul hallgattam és vártam, amíg be nem fejezi a pakolást. Elindult az ágya felé, majd mosolyogva mutatta, hogy üljek le mellé.

- Mit szeretnél először tudni? - kérdezte, amikor kényelmesen elhelyezkedtem.

- Mit szabad tudni? - kérdeztem vissza.

- Csak arra fogok válaszolni, amire szabad. - kuncogott fel barátságosan. Irritált, hogy ilyen jól érzi magát.

-  Miért vagyok itt?

- Azért mert a másik lány megsebesült.

- Nem így gondoltam.  Hanem, hogy mi az a tárgy vagy nem tudom micsoda, ami miatt visszafogok holnap jutni Bradékhez?

- Egy CD.

- Egy CD - sziszegtem hitetlenül.

- Próbálj meg megnyugodni. - suttogta, mire bólintottam.

- Mesélj erről a CD-ről, kérlek. - motyogtam folytott hangon.

- Oké. - mosolyodott el halványan.  - Mint tudod, Brad és Oliver testvérek. Mint minden ilyen munkában levő ember, az ő szüleik is ezt csinálták. Az anyukájuk egy afrikai expedícióban meghalt, apjuk pedig a Fehér házban volt beépített ember, amíg  meg nem ölték.

- És csodálkoztok, hogy megakarok szökni. - motyogtam.

- Minden anyag, amit az apjuk az elnöki házról gyűjtött, azon a CD-n van rajta.- folytatta - Olyan szintű információk, amikkel könnyű szerrel fel lehet törni az egész ország titkos rendszerét. Az emberektől kezdve, az elektronikán át azt is követni tudjuk a rendszer segítségével, amit nem is gondolnál. Egyszerű jelentéktelen dolgokat is. Igen ám, csakhogy ahhoz, hogy ez működjön,  hozzá kell csatlakoztatni a Fehér ház központi számítógép rendszeréhez legalább egyszer.

Itt egy kis jelentőségteljes szünetet tartott, én pedig sürgetően néztem rá.

- Apjuk halála után - folytatta. - elsőként  Brad eszmélt fel a CD fontosságára, de az mindkettejüket illette volna. Mivel Brad - jogosan - ragaszkodott a CD-hez, így  Olivér ellene fordult, és különböző csapatokhoz álltak. És most itt vagyunk. Akárhányszor próbált a Black közel férkőzni az elnöki házhoz, mi mindig megakadályoztuk. Mindig valahogy közbeléptünk, így hiába van náluk a CD, nem tudják csatlakoztatni, mert mindig értesülünk az ilyesfajta expedíciókról. - fejezte be, majd kíváncsian felém fordult.

Így mindjárt más jelentőséget kapott az a CD.

- Van még kérdésed? - kérdezte, időt se hagyva, hogy feldolgozzam az előbb hallottakat.

- Pete.

- Igen?

 - Mikor verhetem meg? Legalább egyszer.


- Elhiszem, hogy dühös vagy. - hajtotta le a fejét. Miért, mit gondolt?!

- Szerinted?!

- Nagyon erőszakos, és mindig eléri azt amit akar. Nem egyszer bántott engem is.

- Bántott?

- Igen. Csakis Oliver miatt vagyok itt.

- Tegnap. - tereltem komolyabb dologra a témát.

- Sajnálom. - nézett félre, majd vissza rám. - Nagyon kedvellek Letti. Nem olyan vagyok ám, mint amilyennek először mutattam magam,  csak a Black csapata előtt keménynek kell lennünk. Több, mint egy éve nem beszélgettem lányokkal, még barátnőim se voltak. Négy fiú mellett igen érdekes napjaim voltak. De ezek ellenére én nem veled vagyok, hanem Petekkel. És a tegnapit is Pete akarta, én nem mondhattam neki ellent.

- Aha. - ráztam a fejem hitetlenül.

-  Erősnek kell lenned. Sok minden van amit még nem tudsz, de lehet, hogy nem is fogsz megtudni. Viszont vannak dolgok, amik után boldogan leszel majd a Black csapatban.

- Boldogabb, mint itt...

- Az biztos...


*** Másnap reggel


Úton.....Úton a félelem, kétségbeesés, izgalom felé. Amanda az anyósülésen épp fegyvereit ellenőrizte, míg Pete hátul ült mellettem, és épp egy fekete kendővel kötötte meg a kezem a hátam mögött. Minden érintésétől undorodtam, és igyekeztem minél távolabb húzódni tőle. Amikor közelebb csúszott, arrébb lökdöstem, és szitkok áradatát zúdítottam rá. Hamar ott voltunk az ismerős helyen, ahol senki sem volt. Egy elhagyatott hely volt, sem járókelők, se járművek.

- Maradjatok itt! - intett a kormány mögött ülő Oliver, és egy fegyverrel a kezében kiszállt az autóból.

- Nem fogják elhozni - mondta elhidegült hangon Amanda Pete-nek...Reméltem, hogy nem a CD-ről van szó. Mondjuk mi másról lenne?
Hirtelen éles kopogást hallottunk az egyik ablakon, amitől ijedtembe megugrottam. Mindannyian odanéztünk, Oliver volt a fegyverével, és kezével intett, hogy menjünk. Pete kirángatott az ülésről, majd szorosan maga előtt tartva haladtunk. Egészen a tér közepéig, ahol a kocsinak támaszkodva már ott álltak. Brad felnézett, tekintetünk összetalálkozott, és hirtelen könnyekkel teltek meg a szemeim, és semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy odaszaladjak hozzá, és szorosan megöleljem, és egy percig se maradjak Pete mellett. Érzelemmentesen mért végig, majd odafordult Kylehoz és súgott neki valamit.

- Hol van? - kérdezte Pete. Aaronék ekkor léptek mögénk, bennem pedig egyre nőtt a feszültség.

- Csak engedd el. - sziszegte Brad.

- Először add ide! - válaszolt Oliver.

Kyle szó nélkül elővett egy CD tokot, felmutatta, majd a földön közel csúsztatta hozzánk.

Pete már készült elengedni, de Oliver mutatta neki, hogy várjon. Kivette a tokból, fény felé tartotta, majd pár másodperc után idegesen rántotta elő a fegyverét, a CD-t pedig a földhöz vágta, ezzel ezer meg ezer darabokra törve. Egy halkabb sikolyt hallattam ijedtemben, amikor Oliver a fejemhez nyomta a fegyvert, és elkezdett idegesen rángatni.

- Most azonnal add ide az igazit, vagy a csajnak lőttek!

- Úristen . - nyögtem ki, a szememből lecsordult az első könnycsepp, amit követett több is.

Kyle lopva vetett egy pillantást a mellette álló Markra, majd vissza ránk.

- A szőkénél van. - suttogta Amanda.

- Utoljára mondom. Add oda, vagy meghal. - sziszegte Oliver, miközben egyre erősebben tartott. 

Senki nem szólt semmit, senki nem mozdult. Másodpercekig álltunk így, de nekem óráknak tűnt. Pete hirtelen a szőke felé kezdett rohanni, valaki pedig lövések sorozatát adta le. Kihasználva a káoszt, rátapostam Oliver lábára, akit ez nem nagyon hatott meg, viszont pont annyi időre lepődött meg, hogy kikapjam a kezéből a fegyvert, és felé fordítsam. A vállam felett hátranéztem, Brad ugyanúgy fegyvert tartott Markra, és éles hangon megszólalt.

- Add ide! - szótagolta. 

Mark hezitálva Kylera nézett, aki biccentett egyet. Odaadta, nem tudott mit csinálni. ha nem adja oda, megölik, és így hogy odaadta, még van esély a visszaszerzésére. 

Pete hihetetlen gyorsasággal dobta át Amandának a tokot a fegyverrel együtt, így Kyle elkezdett felé futni, ám amikor már csak 2 méterre volt tőle, Amanda rászegezte a fegyvert

- Basszus! - ütött bele a kocsijuk odalába Mark.

Átgondoltam gyorsan a dolgokat. Lewnál, Bradnél és Alecnél valószínűleg van fegyver. Marknál és Kylenál nincs. Petenél nincs, Olivernél nincs, Amandánál van, és valószínlűleg Aaronnál is van. Húha. Ó, igen és nálam is van...........

Amandára szegeztem a fegyvert, aki hirtelen megdöbbent ám hamar elszánt arcot vett fel. 

- Ha lősz, én megölöm őt. - biccentett Kyle felé.

Hezitáltam egy kicsit, hirtelen nem tudtam mit csináljak. Legokosabb megoldásnak azt találtam, hogy beijesszek mindenkit, kibiztosítottam a kezembe levő borzalmat, mire Oliver előttem semleges arccal megszólalt.

- Csak nem akarod megöletni a saját bátyádat?

Nos, az elején nem akartam lelőni, de ez volt az első évad :) Remélem tetszett minden egyes része, és a időbetartás és a profizmus hiányában is élveztétek. Szeretném, ha mindenki, akinek van véleménye eddig a blogról, az most fejtse ki hozzászólásban, nagyon várom a kritikákat is.
Love, Vivi