Zörgést hallottam, majd szitkozódást. A szemeim ólom súlyúak voltak, ráadásul úgy éreztem, mintha kifeszítenék a hátamat. Hason feküdtem, valami puha helyen. Nagy erőlködések árán kinyitottam a szemem. Megpróbáltam feltámaszkodni, de iszonyúan éles fájdalom nyilalt a hátamba, minek hatására felszisszentem.

 - Jézusom, ne mozogj! - parancsolt rám törődően Adele, akit eddig észre se vettem.

 - Hol vagyok? - tettem fel az idióta kérdést, mivel már én is láttam, hogy a szobámba. Adele látta, hogy már tudom hol vagyok, így nem szólt semmit. Bűnbánó arccal tett borogatást, a fájó csíkra a hátamon.

 - Mi ez a büdös? - fintorodtam el, és magamra néztem. Ekkor láttam meg, hogy egy fekete póló van rajtam, és egy bugyi. - És ki öltöztetett át?

 - Gyógykenőcs és én. Tegnap óta itt vagyok. - mosolyodott el keserűen. - Elég csúnya volt a tegnapi. Brad a sírás határán hozott be a szobádba, hogy "kissé" elvetette a súlykot. Én pedig felpofoztam. - sütötte le a szemét. - De nem haragudott, csak melléd rendelt. De parancs nélkül is itt lettem volna. - mosolyodott el, bennem pedig egyre nagyobb lett a harag Brad iránt. "Kissé" elvetetette a súlykot! Tényleg csak kicsit...

 - Fáj. - mozdultam meg, de eléggé korlátozva éreztem magam, mert mindenem iszonyúan fájt. Nehezen hátranéztem a derekamra, és arrébb csúsztattam a kötést. De kár! Vörös, mély hegek húzódtak végig, de ahogy mozogtam, mintha tőrt szurkáltak volna a hegekben.

 - Ő maga mondta, hogy túl durva volt. - árulta el és beharapta az alsó ajkát.

 - Nem érdekel.- dőltem vissza, fejemet a párnámba temettem. Brad illata volt (???)!

 - Azt mondták, hogy amint felkelsz, oda kell, hogy küldjelek.

 - Így fel se bírok állni. - mondtam a párnába, szemeim ismét megteltek könnyel, mert eszembe jutottak a tegnapiak.

 - Segítek. - kent még egyszer valami büdös izét a sebekre, ami egy kicsit csípett. Segített felülni, és egy hosszú fekete gézt tekert a derekamra, ami kicsit visszaszorította a sebeket, és nem érte őket semmi, ami fájhatott volna. Lassan megpróbáltam felállni, és az ajtó felé sétálni, közben azon gondolkoztam, hogy hogyan fogok ezután bikinit felvenni.... Hülye ötletek!

 - Nem akarsz átöltözni? - kérdezte. Igen, talán a fekete nagy póló - ami a térdemig ért- és egy fekete csipkés bugyi nem a legjobb választás volt, de megráztam a fejem, és tovább botorkáltam az ajtó felé. És ekkor felfedeztem, hogy a bugyihoz melltartó is járt! Hát ez remek!
Adele utánam sietett, és egy fekete topánkát nyomott a kezembe, amit nehezen fel is vettem, majd jobb oldalról átkarolt, így segítve a járásom.

 - Bele fogok őrülni ebbe a varjú színbe. - motyogtam, mire elmosolyodott.

 Lassan elértünk Reeders irodájához, ahol Adele halkan kopogott. Nem tudom mióta lett ilyen illedelmes, de most inkább nem volt kedvem kötözködni...Nem akartam találkozni Braddel.

 - Gyere! - hallottuk bentről a hangot, így Adele benyitott. A jobb oldali bőrkanapén ült Kyle és Brad, a baloldalin pedig a másik három fiú.

 - Letti. - vigyorodott el Reeders. Meg tehettem volna, hogy rögtön kitálalok neki mindent, de én jártam volna rosszul, mert akkor elárultam volna magam, hogy meg akartam szökni. Egy büntetés meg elég volt nekem mostanra. - Ülj le! - mutatott Brad mellé, én pedig ijedten néztem oda. Ezt Adele is láthatta, így mielőtt bármit is szólhatott volna Mr. Reeders, ő ült le Brad mellé, de próbált minnél távolabb csúszni tőle, szinte már félig a földön volt.

 - Khm... - vakartam meg a tarkóm, mert elég kínos volt így egyedül állni.
- Akkor ide ülj le. - mutatott az asztala előtt levő fotelra. Beharaptam az alsó ajkam, és körülbelül nyugdíjas lassúsággal sikerült elhelyezkednem. Fájdalmak árán, de az egyik lábamat átkereszteztem a másikon, így mind a négy fiú (Kyle csak a telefonját nyomkodta) tekintete a fedetlen combomra tévedt, ami mellett szinte már látszott a fehérneműm is. - Jól vagy? - méregetett az asztal túl oldalán ülő, a fájdalmas tekintetem miatt.

 - Hogyne. - mondtam cinikusan, és sóhajtva hátradőltem a fotelban.

 - Akkor jó, mert küldetés van. - jelentette be az örömteli hírt.

 - Bazd. - csúszott ki a számon, mire idegesen meredt rám.

 - Parancsolsz? - kérdezte fenyegető hangnemben, mire megráztam a fejem.

 Miután megtudtuk, hogy most semmi más dolgom nem lesz, mint a kocsiban várni a fiúkat, megörültem. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt a könnyű küldetést a srácok intézték el, de eszemben sem volt hálálkodni. Nekem nem mondtak részleteket, csak a címet, és hogy mennyi ideig lesznek bent a fiúk az épületben. Így el is indultunk. Pontosabban el is indultak, mert Reeders megkért, hogy maradjak még egy perce. Miután kimentek a többiek, belekezdett.

 - Biztos, hogy jól vagy? Nem úgy nézel ki. - méregetett.

 - Oh, persze. Semmi baj. - vigyorodtam el erőltetetten, miközben az egyik lábamról a másikra tettem a testsúlyom, mivel nagyon fájt már az állás is. - Csak pisilnem kell.

 -Értem. - mondta, de hangjából sütött, hogy egy szavamat sem hiszi. - De ugye tudod, hogy van hazugságvizsgálónk?

 - Öhm. Persze. - hebegtem meglepetten. - Én mennék is. Nehogy elszalasszuk a küldetést. - erőltettem egy mosolyt az arcomra, miközben az ajtó felé somfordáltam.

 Mikor már becsuktam magam után azt, megkönnyebbülve felsóhajtottam. A szobámba szaladtam, hogy felvegyek egy cicanadrágot, mert azt én is beláttam, hogy így nem mehettem. Kissé jobban - lelikleg, testileg - indultam a lépcsőház felé, ám a 3. lépcsőfordulóban beszélgetést hallottam.

 - De nem érted Brad? - suttogott felháborodottan Kyle, én pedig minden belső hangom ellenére hallgatózni kezdtem.

 - Én értem, te nem fogod fel, hogy nem pátyolgathatjuk. - vágott vissza Brad, így levágtam, hogy rólam van szó.

 - Nem akarok közel kerülni hozzá, mert minden ki fog derülni. - válaszolt a srác, mire értetlenüll meredtem magam elé.

 - Ha rajtunk múlik, akkor nem derül ki semmi. Nyugodj meg! Én pedig nem bántom többet! - ígérte meg Brad, már halkabb hangsúlyban.*megkönnyebbülés, de csak egy picit* Közelebb csúsztam, hogy jobban halljam, de a fejem bevertem a korlátba.

 - Basszus. -dörzsöltem fájdalmasan a fájó részt, így elvesztettem az egyensúlyom, és guggolásból 3 lépcsőfokot csúsztam. Mindketten rám szegezték a tekintetüket.....amiben értetlenség, düh, meglepődöttség....és félelem tükröződött?!