- Engedj már el. - nyöszörögtem, kezemmel a mellkasát püföltem.
- Magadnak mondasz ellent. - duruzsolta a fülembe, mire hevesen megráztam a fejem. Testem minden egyes porcikája vágyott arra, hogy számat az övére helyezzem, mert rohadt jól csókolt. Basszus Letti!
- Nem és nem! Hagyjál már! - kiáltottam el magam, de ismét megcsókolt.
- Csak élvezd azt a kibaszott csókot. - motyogta a számba, de én összesorítottam ajkaimat, és erősen lehunytam a szemeimet. Ajkát ütemesen mozgatta, kezét a fenekemre csúsztatta, mire egy apróbb nyögés szaladt ki a számon, amire egy pimasz mosoly kúszott az arcára.
- Nem áll szándékomban élvezni. - ráztam meg a fejem idegesen, és egy hirtelen mozdulattal kibújtam szorításából, majd a következményekkel nem számolva kifutottam a szobából, de hamar egy erős mellkasba ütköztem.
- Hová-hová? - nézett le rám Aaron, miközben erős kezét a csuklóim köré fonta, ezzel megakadályozva a menekülést.
- Le. - biccentettem a fejemmel a lépcső aljában levő ajtóhoz. Aaron először rám, majd mögém nézett. Tudtam, hogy Pete ott állt, így reméltem, hogy Aaron segít.
- Jó, de Pete is megy veled. - zárta le a témát. Aaron nagyon okos. Ezt most megtudhattam. Teljesítette a kérésem, mégsem segített. Szuper.
Nagy sóhajjal vettem a lépcsőfokokat lefelé, tudván, hogy mögöttem van Pete. A gyűrődött ágyhoz léptem a sarokba, majd keresztbefont karral leültem rá. Pete előttem állt egy hatalmas, győzedelmes mosollyal. Nem volt kedvem az önelégült arcát nézni, így magamra húzva a nagy takarót, a fal felé fordultam.
- Most mit csinálsz? - érdeklődött.
- Jógázom. - dünnyögtem a párnába csukott szemmel.
- Nem engedtem meg, hogy aludj.
- Miért kéne az engedélyed? - röhögtem el magam.
- Mert azt mondtam. Letti, azonnal állj fel. - kezdett begurulni, valószínűleg nincs hozzászokva, hogy valaki ellent mondjon neki.
- Nem akarok. - nyöszörögtem. Végülis késő délután volt, és nagyon sok minden történt ma. - Haza akarok menni! - fúrtam bele a fejem a párnába még jobban, szemeim megteltek könnyel.
Hirtelen minden honvággyal teli gondolatom szíven csapott. Adamre gondoltam. Arra, hogy milyen boldog életem volt, és mennyit sírtam akkor is a bajaim miatt. Azt hittem akkor, hogy nincs is rosszabb annál, hogy megbántott a pasim, hogy rossz jegyet kapok, vagy hogy összeveszek a legjobb barátnőmmel. Ezeket a dolgokat csak most tudtam magamban értékelni. Sokkal rosszabb itt, és az ittlétnél is borzasztóbb a gondolat, hogy talán soha többet nem lehet normális életem. Miért nem öltek meg? Sokkal, de sokkal jobb lett volna. Biztos vagyok benne, hogy öltek már nőt, akkor miért pont én vagyok a kivétel? Úgy gondolom sose voltam gonosz, sose voltam rosszindulatú, mégis ide kerültem... Valószínűleg a 2 héten belül bekövetkező nagy 18. szülinapomon is itt leszek. Ha addig nem sikerül megszöknöm, vagy legalább választ találnom erre a sok kérdésre....Mit beszélt Kyle és Brad a lépcsőfordulóban? Mi közöm van nekem ehhez a "munkához"? Miért vagyok én "más téma" Brad szerint? Mi a konfliktus tárgya Brad és Oliver között? Vajon Amanda önként állt be hozzájuk? Vagy őt is kényszerítették, de beletörődött? Én sosem tudnék beletörődni....
E gondolatokra egyre keservesebben zokogtam, Pete pedig csak hallgatta.
- Ne...ne sírj már, mint egy kislány. - próbálta beszólásként előadni, de hallottam a hangján, hogy belegondolt a helyzetemben.
- Képzeld még az vagyok. - szipogtam. - Egy kislány, aki a nem létező otthonában akar lenni, a nem halott anyjával beszélgetni, miközben eszébe se jutnak olyan dolgok, amik itt mennek. - mondtam remegő hangon, mire leült az ágyamra, és....és átölelt.
Megnyugtatott cselekedete. Egyrészt, mert szükségem volt most egy ölelésre, másrészt pedig örültem, hogy ennél rosszabb szándékai most nincsenek.
- Ha tudnád az igazat, még boldog is lennél itt. - suttogta sóhajtva.
- Mi az igazság? - kértem számon halkan,de csak lemondóan megrázta a fejét. - Hát ez az! Ha senki nem mondja el, akkor hogyan legyek boldog? - fúrtem újra a fejem a párnába, ő pedig hasra feküdt mellettem. Az egyszemélyes ágyon el lehet képzelni, hogy milyen közel jött hozzám, hogy elférjünk...
- Ha itt lesz az ideje, megtudod.
- Mikor lesz itt az ideje? - motyogtam.
- Ha itt lesz. - mosolyodott el halványan, mire nagyot sóhajtottam.
- És most? Most mi lesz? - kérdeztem leginkább magamtól.
- Most folytatunk mindent tovább. Nem fog semmi se változni. Most tűrhető vagyok, de nem ez az igazi oldalam, hidd el. Az ilyen álcákat a munkám miatt fejlesztettem ki. Tudok kedves, romantikus lenni, de csak azzal, akitől akarok valamit. - suttogta rekedtes hangon a fülembe. - Ne szokj ehhez hozzá. - állt fel, majd hangosabban folytatta. - Most hagylak. Este jövök.
- Mi van? - emeltem feljebb hangom hitetlenül. Mi az, hogy este? Nyolc óra van! Akkor mi neki az este? És minek jön?
- Majd éjfél körül. - kiáltott vissza nevetve, mire utána vágtam a párnát, de addigra már felment a lépcsőn, így nem találtam el.
Szóval még egy álca. Soha senki nem adja önmagát. Csak én vagyok ilyen naiv. De ez meg fog változni!
- Ezt nem hiszem el. - dőltem vissza az ágyamra, a fejemet fogva.Sürgősen el kell innen mennem!
Oldalra sandítottam, és nem akartam elhinni amit látok. A nagy fémajtó nyitva volt. Egy percig nem haboztam, rögtön felálltam, és határozott léptekkel indultam oda, miközben utolsó könnycseppjeimet is letöröltem. Beléptem az ajtón, és lassan behajtottam magam mögött az ajtót, ami egy hangos kattanással be is zárult. Hiába próbáltam kinyitni, már nem lehetett, ugyanis oldalt ugyanúgy ott volt az ujjlenyomat ellenőrző rendszer. Remek!
Sóhajtva fordultam meg, hogy körülnézzek. Az egész hely körülbelül 5x5 méter volt, velem szemben pedig egy lift. Vállat rántva nyomtam meg a hívó gombot. Miután beszálltam, sokáig filóztam, hogy hova menjek. Mivel nyitva felejtették az ajtót, így valamelyikőjük biztos itt van valahol.De melyik emeleten? A gombok -2 és 2 között sorakoztak fel. A fejemben elképzelve a házat, rájöttem, hogy most vagyunk a földszinten. A lépcsőn felsétálva voltunk az 1. emeleten, ahol Aaron "szobája" is volt. Eggyel feljebb pedig már csak a tetőtér van. Mivel a szökés az eredeti terv, és repülni nem tudok, így inkább találomra megnyomtam a legalsó gombot: -2. Gondolván, hogy a parkoló féleségük eggyel feljebb van. A lift olyan gyorsan indult el, hogy meg kellett támaszkodnom, hogy ne essek el. Másodpercek alatt leérkeztünk, és ezt a szerkezet egy apró csilingeléssel jelezte. Kinyílt a ajtó, elém pedig egy laboratórium tárult, teljesen üresen. Nagyon örültem, hogy egyedül vagyok.
Minden teljesen fehér volt, az asztalokon különböző kütyük voltak, amiket inkább csak szemmel vizsgáltam. Ebből a helységből több ajtó is nyílt, de én ahhoz tartottam, ami felett egy zöld "exit" feliratocska volt.Ennyire egyszerű lenne szökni? Hát közel sem....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése