9. rész .:Escape project.:

- Letti. - sóhajtott Brad, szinte nevetve. Értetlenül néztem a fiút, aki lazán

vette, hogy egy lövésembe kerül az élete. - Nincs benne töltény. - jegyezte meg, valószínűleg azt hitte, hogy azt a fegyvert tartom a fejéhez, amit ő adott. A fiúk látták oldalról, hogy nem az a stukker van nálam, így kikerekedett szemekkel, mozdulatlanul bámultak.

- Igazán? - kérdeztem győzedelmesen, és gyorsan a földre lőttem, ami hatalmas porfelhőt hagyott magaután. Ismét a nyakához szegeztem a fegyvert. Állkapcsát befeszítette, és kezei ökölbe szorultak.

- Nem mered. - szűrte ki a fogai közül a mondatot, mozdulatlanul.

- Ó, dehogynem. - nevettem fel. - Miért ne merném? - válaszoltam egyszerűen, és reméltem, hogy elegendő töltény van még benne.

- Letti. - lépett közelebb Alec, de én közelebb toltam a fegyvert Brad nyakához.

- Maradj ott, vagy lövök. - intettem le, rá se nézve.

- Te ítéled el a munkánkat, most pedig ugyanazt akarod csinálni? - kérdezte Kyle higgadtan, megvetően.

- Kuss legyen. - feleltem ingerülten.

- Mit szeretnél? - kérdezte Brad idegesen tőlem.

- Engedjetek el. - mondtam, mire Brad már nemlegesen szólalt volna meg, de Kyle közbevágott.

- Rendben. - mondta pókerarccal. Persze tudtam, hogy amint elemelem a fegyvert Brad nyakától, rögtön nekem ugranak. Tudtam, hogy nem hagyják csak úgy, hogy elmenjek.

Ezért is történtek a következők: arrébb álltam, még mindig Braden tartva a fegyvert, miközben megfogtam Adele kezét. Léptem még egyet hátra, húzva Adele, aki ijedt tekintettel figyelte, hogy mit csinálok. Hirtelen Brad lábába lőttem, majd sarkon fordulva futni kezdtem az ajtó felé. Adele mögöttem futott, miközben csúnyán káromkodott. Hátrapillantottam, és láttam, hogy Brad a földön fekszik káromkodva, a lábát fogva, Alec és Lew ott álltak mellette, és kérdezgették, hogy kell-e orvos. Kyle és Mark, pedig már futott utánunk. "Most vagy soha érzéssel" indultam Adele után, aki pár méterrel előttem futott a parkoló felé.

- Álljatok meg! - kiabált utánunk Mark, és egyre inkább úgy tűnt, hogy utolérnek. Adele mit sem törődve a fiú szavával, kettesével véve a lépcsőfokokat, száguldott lefelé, én pedig utána. Ekkor hallottam az első lövést, amit a lábam mellett ért földet. Nem kizárt, hogy a lábamra céloztak, de futottam tovább.

- Basszus!- kiáltottam fel a 2. lövésnél, ami azért nem talált el, mert a parkoló ajtaját épp hogy becsuktam magam mögött. Átfutva a kocsik között, az egyik mögé bebújva néztem meg hány darab töltényem van. Már csak kettő. Adele-t Kyle-al együtt elvesztettem szemelől. Mély levegőt véve álltam fel és néztem a körül. A szabadságot jelentő kijárat 5 méterre volt.

Óvatosan elindultam, magam előtt tartva a fegyverem. Szinte hitetlenül nyúltam a kilincs felé. Nagyon sajnáltam Adele-t, de tudtam, hogy amint eljutok a legközelebbi rendőrségre, kiszabadítom őt is. Lenyomtam a kilincset, és kisurrantam az ajtón. Egy elhagyatott területen voltam, ahol egyetlen, látszólag raktárház volt. Az, amibe mi voltunk. Megkönnyebbült nevetéssel indultam, egy elhagyatott út felé, bár alig láttam belőle valamit, nagy volt a köd.

- Nem hiszem el. - mondta nevetve, miközben a szemeimből potyogtak a könnyek az örömtől.

- Hát ne is! - hallottam egy mély, rekedtes hangot, és egy erős fejen ért fájdalom után elsötétült minden.