7. rész .: Telephone or not?:.

Az apja már Reederssel beszélgetett, így tudtuk, hogy ki kéne mennünk. A közös szobába indultunk Davissel együtt, ahol tegnap megismerkedtünk a fiúkkal. A hosszú utat szinte végigszemeztük, de amikor tekintetem találkozott Brad gyilkos pillantásával, inkább a földet pásztáztam. Amint beértünk a szobába, Davis hozzánk, lányokhoz lépett.

- Davis. - mosolyogott, és kezet nyújtott.

- Letti. - ráztam meg a kezét, a legszexibb mosolyomat elővillantva.

- Adele. - mosolygott halványan barátnőm, majd ő betartva a fiúk szabályát, tovább nem kereste a Davis társaságát, szóval odament Alechoz. Én maradtam Davissel, de minden pillanatot megért a fiúk tekintette. Hitetlenkedő, csalódott és döbbent. Szerintem nem halnak bele, ha vele beszélgetek!

- Szóval Letti. - mosolygott rám Davis. - Hogy-hogy a csapatnál vagy? - kérdezte kedvesen, mire a fiúk felkapták a fejüket. Egyébként zenét hallgattak, és kicsit se feltűnően hallgatóztak.

- Én sem tudom. - sziszegtem a fiúkra nézve, de ha szemmel lehetett volna ölni, én már sokszorosan hallott lennék.

- Hát jó. - sütötte le a szemét Davis, de engem sokkal jobban érdekeltek a mögötte álló fiúk. Komolyan minden szavamat figyelték, Adele pedig rájött a tervemre. Csak egy szó. Ellenállás!

Sokat beszélgettem Davissel. Elit egyetemen tanul, de az apja helyébe fog lépni. Szép kis munka! És bármennyire is jófej és kedves volt, attól még lenéztem. Ugyanazt akarja csinálni, mint az apja. Mint Brad. Bántani olyan embereket, akik felelőtlenségből, vagy kényszerből teszik azt, amit. A fiúkon látszódott, hogy szinte kifutnának a szobából, annyira utálták ezt a gyereket. De ahogy észrevettem, a gyűlölet kölcsönös volt. Inkább kényszerből fértek meg egymás mellett, mondván ők munkatársak. Körülbelül 2 óra múlva (addigra már sok mindent tudtam Davisről) az apja mindent megbeszélt Reederssel. Így mentek.

- Üdv a csapatban! - biccentett felénk (Adele és én felém) Davis apja, akinek még mindig nem tudom a nevét....

- Köszönjük. - dünnyögtük egyszerre, de már alig vártuk, hogy megszabaduljunk. Épp, hogy kiléptek a szobából (Reederssel együtt), a fiúk letámadtak.

- Hogy tehetted? - kérdezte Brad rögtön, mire elröhögtem magam.

- Rohadtul nem vicces Letti! - förmedt rám Alec. - Azt mondtuk ne állj szóba vele!

- Hogy ti mit mondtok, meg hogy én mit csinálok, az két külön dolog.- jegyeztem meg.

- Hát rohadtul nem! - emelte fel az ujját Mark. Egymás mondatait egészítették ki, mintha összebeszéltek volna....

- Na, most mit tesztek ellene? - kérdeztem a szememet forgatva.

- Olyan aminek nem fogsz örülni. - lépett elém Brad, komoly arccal. - Csakhogy megjegyezd, hogy nekünk köteles vagy szót fogadni.

- Aminek nem fogok örülni? - idéztem a szavait lenézően. - Ne röhögtess! Itt én semminek nem örülök! - mutattam körbe. - Tudod, minek örülnék? - léptem hozzá közel, annyira, hogy arcunk súrolta egymást. - Ha eltakarodhatnék innen a fenébe! Ennek örülnék! És mindent meg is fogok tenni ezért az örömért. - suttogtam elszántam, mire összeszűkült a szeme.

- Bármit? - kérdezte a fél szemöldökét felhúzva, mire bólintottam. - Á, fölösleges. Ha elmész, visszahozunk. Ha ellenkezel, bajban vagy. Ha nem fogadsz szót, bajban vagy. De tudjuk, hogy a végére te is megszereted ezt az életet.

- Ne magadból indulj ki. - ingattam a fejem lesajnálóan, majd szó nélkül átmentem a szobámba.

Éphogy becsuktam az ajtót, nevetni kezdtem. Mindent megért! Lehet, hogy itt fogok megőrülni, de nem bánom. Csak láthassam mindennap az elgyötört az arcukat. A megbotránkozó pillantásukat!

Az este további részében lezuhanyoztam, és elterveztem, hogy ma hogyan fogom visszaszerezni a telóm. Először is kinyitottam a szekrényen, mondván "Vegyek fel valami feketét, mert abban kevésbé vagyok feltűnő a sötétben." Aztán nevetve konstatáltam, hogy csak fekete cuccom van, így felvettem szimplán a pizsimet. Aztán átosontam Adele szobájához, és bekopogtam.

- Gyere! - mondta.

- Szia! - mosolyogtam.

- Ú, Letti. - húzta el a száját, és ijedten kitoloncolt az ajtón.

- Mi az? - kérdeztem nevetve, de befogta a számat, hogy maradjak csöndben.

- Felcsesztem Mark agyát, így vele kell aludnom. A fürdőmben van. - mondta sóhajtva, mire halkan felkuncogtam.

- Mégis hogyan csináltad? - haraptam be az alsó ajkam, hogy visszafojtsam a nevetést.

- Hát. - kezdett neki, de félve hátra-hátra pillantott az ajtóra, hátha megjelenik Mark. - Kimentél a szobából. A fiúk egymást hibáztatták a viselkedésed miatt. Én pedig megvédtelek. - hadarta suttogva, nekem pedig egyre nagyobb vigyor terült szét az arcomon. - És összevesztünk, büntiből pedig itt van. - húzta el a száját.

- Igazából csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, hol van Brad szobája...Visszaszerzem a telóinkat.

- Ó! Segítenék, de Mark a nyakamon van. - sóhajtott, majd válaszolt a kérdésemre. - Mivel az összes szoba ezen a folyosón van, így nem nehéz megjegyezni. Innen a 3. Látod? - mutatott az egyik irányba, mire bólogattam. - Oké. sok sikert, mennem kell, mert idegbeteg lesz, és már így is félek, hogy nem aludni akar. - mondta komolyan, és megöleltük egymást, majd besurrant a szobájába.

Elindultam Brad szobája felé. Tudtam, ha ezt megcsinálom, akkor nincs több baj. Idehívom Adamet. Ekkor jutott eszembe! Vajon mennyire aggódhat.... Ott hagytam a bulin, de mire hazaért, én nem voltam ott.... Brad ajtója előtt álltam, de a hasam szinte görcsbe rándult, ha az otthonomra gondolok és Adamre. Testvéremként szerettem. Egy mély levegőt véve erőt vettem magamon, és a kilincs felé nyúltam. Imádkoztam, hogy ne legyen a szobában, vagy legalább aludjon. Lélegzet visszafojtva nyomtam le a kilincset, de hirtelen valaki megszólalt, én pedig ijedtemben ugrottam.

- Egészen pontosan mire készülsz már megint?

- Kyle...én...