4. rész .:Rules:.

Hangos dörömbölésre keltünk, de az első reakciónk az volt, hogy a fejünkre húztuk a takarót.

- Azonnal nyissátok ki. - halottuk Márk ideges hangját.

- Hagyjál már. - szenvedtem, és még jobban belefúrtam a fejem a párnába.

- Ilyen nincs. -motyogta a fiú, és egy kis kulcszörgés után könnyedén benyitott.

- Mégis hogy képzeled. - förmedt rá Adele.

- Ti együtt aludtatok? -döbbent Alec, és utánuk bejött a többi fiú is.

- Nem, ez csak Adél hologrammja! - jegyeztem meg gúnyosan.

- Na, szarkazmuskiráynő, bár szép ez a látvány, és megtudnám szokni, hogy ti egy ágyban vagytok, de munka van, úgyhogy felkelés! - jegyezte meg Brad, és hogy siettessen, tapsolt is párat. Adele sóhajtva átment a szobájába, én pedig visszadőltem az ágyba.

- Letti. Rád is vonatkozik. - fordut felém Mark.

- Kelljen fel, akinek nincs jobb dolga! - húztam magamra a takarót.

- Kelj fel! - utasított, és leakarta húzni rólam a meleget nyújtó paplant.

- Engedd el. - fogtam szorosan az anyagot.

- Te engedd el! - ellenkezett.

- Ahogy kéred. - tartottam fel a kezem, ezzel elengedve a paplant, így a szöszi a földre esett.  Gyilkos szemekkel pásztázott, majd a mellette álló Lew nyugodtam  rám emelte tekintetét.

- Most fel veszed ezt a ruhát, vagy én fogom rád adni. És annak nem fogsz örülni. - adott a kezmebe egy falatnyi ruhát, egy cipővel.

- Akkor menjetek ki. - követelőztem, mire vonakodva, de megtették.

A tenyerembe tetemettem az arcom, majd felvettem a ruhát, amit minden lépésnél lejjebb kellett húznom, hogy ne látszódjon ki a fenekem. Szőke hajamat felfogtam, közben azon gondolkoztam, hogy mivel a hajam nem fekete, így nem jó az "összkép", vagyis nem minden fekete. Hű, micsoda problémák, kéremszépen! Ilyen gondolatokkal léptem ki a folyosóra, ahol Adél állt. Fekete  kisgatya, egy fekete féloldalas póló és platform volt rajta.

- Csini. -mosolyodtam el halványan. - Úgy nézünk ki, mint akik a sarkon szoktak állni.

- Nem rajtam múlt. -jegyezte meg bosszúsan. - Brad erőszakolta rám.

- Hű. - ennyit tudtam mondani. Tehát amíg én szótfogadtam Lewisnak, addig Adele ellenkezett, így Brad öltöztette fel. Ezek szerint nem vicceltek.

- De úgy megrúgtam, hogy többé nem lehet gyereke. - röhögött fel, és összepacsiztunk.

- Hahaha. - hallottunk mögölünk egy hangot, majd az illető elsétált közöttünk. Természetesen Bradről van szó. - Szóval. - állt meg előttünk, és mellé sorakoztak a többiek is. - Amíg nyugodtan csicsikáltatok, addig mi elmentünk a feladatért. Ebből nem csinálunk rendszert. Fel fogtok kelni időben. - követelte, mire unottan bólintottam.

- Szabályok is vannak? - kérdezte Adele, mire hitetlenül néztek rá.

- Hogyne lennének! - kerekedett ki Lew szeme, mintha olyan egyértelmű lenne. - Ezeket el is mondjuk az út alatt. - bólintott szigorúan, és elindultuk a végtelennek tűnű, szürke folyosókon. Végül egy parkolószerűségbe kötöttünk ki, ahol néhány kocsi állt. Egy fekete jeepbe szálltunk be, pontosabban a fiúk beszálltak, minket meg kb. belökdöstek. Lew ült a kormány mögé, és el is indultunk.

- Mi az a bizonyos feladat? - vonta fel a szemöldökét Adele, mire érdeklődve vártam én is a válaszra.

- A feladat kihallgatás lesz. Pontosabban ti bementek a bárba, és Letti felkelti egy országosan körözött, életveszélyes bűnöző figyelmét, Adele pedig az ajtóból jelez nekünk, ha Lettinek sikerült a mosdóba csalogatni az emberünket.

- Én ezt meg nem csinálom. - jelentettem ki. Országosan körözött? Bűnöző? Életveszélyes? Aki valószínűleg naponta literes alkoholt fogyaszt? Biztos, hogy nem!

- De ezt megcsinálod. Ez egy új taktika. Minket már ismernek, tudják, hogy kinek az emberei vagyunk, így minket kerülnek. De titeket nem! - magyarázta Mark.

- Hát erre nagyon büszke lehetsz! - jegyeztem meg gúnyosan.

- Akkor a szabályok. - tért vissza Lew a nemrég említett témára, miközben kikanyarodott az útra. Bármennyire is nézelődtem, nem tudtam behatárolni, hogy pontosan hol vagyunk. Pedig ha valaha szökni akarok (de menynire, hogy akarok), tudni kéne, hogy hol vagyunk. - Pontosan 5 szabály van. Az első... - kezdett bele.

- Te jó ég. - sóhajtottam fel, és előre felkészülve a mondatáradatokra, összeszedtem a gondolataimat.

- Nyugi, rövid leszek és tömör. - nyugtatott meg Lew, mert látta a visszapillantó tükörből, hogy már nagyon unjuk a sok oktatást. - Tehát az első. Soha semmilyen körülmények között nem szökhettek el.

És igen. Felsorolta mind az ötöt. Persze úgy magyarázta el, mintha debilek lennénk: lassan, vontatottan, szinte szótagolva. Így néz ki a képzeletbeli házirend:

1. Soha nem szökünk.

2. Mindig szót fogadunk, nemcsak Reedersnek, hanem a fiúknak is (itt tettek néhány perverz megjegyzést...).

3. A fiúk nélkül nem mehetünk sehova az épületen kívül.

4. A feladatot mindig szó nélkül teljesítjük (szerintük a végén élvezni is fogjuk. Kizárt!).

5. Ne dőljünk be Davisnek.

- Ki az a Davis? - tette fel a jogos kérdést Adele.

- A nagyfőnök fia. Minden nagyobb küldetés végén eljönnek hozzánk ellenőrizni, és megbeszélni a dolgokat. - fejtette ki Mark, de Kyle közbevágott.

- Davis egy seggfej, nem beszéltek vele! - mondta szigorúan. A mai nap most szólalt meg először. Hirtelen megálltunk egy eldugott utcában.

-  Nyomás! Brad a mosdóben lesz, mi pedig itt várunk. Amint végeztetek, húzunk a ******a. - ismertette a tervet Alec.

- De várj! - fordultam vissza. - Honnan tudjam hogy néz ki?

- Fel fogod ismerni. - kacsintott Alec, elhajtottak. Így maradtunk 3-an, amíg ők a hátsó ajtóhoz mentek. Kissé lejjebb húztam a szoknyám, Adele pedig szinte sokkot kapva meredt rám.

- Brad. - suttogta a srác nevét. - Én ezt nem akarom. - mondta elhaló hangon, de Brad nem mondott semmit, csak hátbaveregette a lányt, és besétált a helyre. Remek!

Ott álltunk ketten az utca közepén, és ijedten meredtünk az előttünk álló épületre. Nem csak az épületre, hanem magára a küldetésre. Nem voltunk rá felkészülve, annyi minden történhetne. Bevadul az a pasi, rám támad. Esetleg Brad cserben hagy. Vagy csak úgy szimplán lelőnek. Bármi lehet. Mi pedig ott álltunk, és ahelyett, hogy elszöktünk volna, inkább megindultunk a bejárat felé. Féltünk a lebukástól, és szó nélkül megbeszéltük, hogy most inkább nem menekülünk, hanem teljesítünk....akkor is, ha ez az utolsó tettünk.