22.rész.:First kiss:.

Tehetetlenségemet mi mással töltöttem volna, mint a titkos ajtó tanulmányozásával. Először csak megálltam előtte, és félre-félrebillentett fejjel bámultam a fémajtót. Lopva az ujjlenyomat ellenőrzőre pillantottam, majd vissza az ajtóra. Végül vállat rántva léptem oda a berendezéshez, és megböktem az érzékelőjét, mire az nagyon hangos szirénázásba kezdett. Gondolkodás nélkül futottam oda az ágyamhoz, majd a takaró  alábújva, a lábamat felhúzva, "meglepődötten" néztem az ajtóra. Ekkor lépett be az egyik srác, akit látomásból ismertem, mert Aaronnal jelent meg. Mögötte Amanda sietett. A srác odament az irritáló hangú tárgyhoz, majd egy rövid kód nyomkodása után megszüntette a zajt.

- Mi volt ez? - húzta fel a fél szemöldökét Amanda rám nézve.

- Én hozzá se nyúltam. - ingattam a fejem ártatlanul.

- Magától nem szólal meg. - tette csípőre a kezét, és a srác is mellé állt, számon kérő tekintettel.

- De nem én voltam! - röhögtem el magam kínosan.

- Szerinted inkább engedjük ki, mielőtt még kárt tesz a rendszerben. - mondta a srác Amandának.

- De nem én voltam! - próbáltam bizonygatni, de mintha ott sem lettem volna.

- Pete? - harapta be az alsó ajkát a lány, kérdőn meredve a srácra.

- Megoldjuk. - legyintett, majd intett a fejével, hogy menjek oda.

- Inkább maradok. - vetettem fel halkan.

- Nem kérdés volt, hanem utasítás. - mondta szigorúan a srác. Na, bazdmeg, egy parancsolgató. Ez hiányzott nekem.

- Még valamit őrnagy? - mosolyodtam el gúnyosan, Amanda pedig kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Amanada szólj Aaronnak, hogy Miss "visszaszájalok kisasszony" velem lesz.

- Megyek. - indult el gyorsan Amanda. Furcsa volt, hogy így viselkedik. A fiúk talán ezt várják el Adele-től és tőlem? Hogy első szavukra ugorjunk? Ezt akarnák? Akkor nem lenne köztünk semmi gond?

- Jössz? - indult el a lépcső felé komótosan a srác.

- Ez most kérdés volt, vagy utasítás? - vigyorodtam el győzedelmesen, mire megforgatta a szemét.

- Amit én mondok neked, az vedd mindig utasításnak. - szögezte el. Oké, nincs humorérzéke.

Végül sóhajtva utána indultam. Miután felmentünk a lépcsőn, a bejárat felé vette az irányt, így kénytelen voltam követni az utcáig. Néha hátrapillantott, hogy követem-e, de egészen a villa előtti széles járdáig hozzám se szólt.

- Hova megyünk? - kérdeztem, amikor végre bevárt, egy utca közepén.

- Sétálunk. - rántott vállat, majd hirtelen elvigyorodott. - Lásd a nívósabb negyedet a kém bázisok közül.

- Most ezt úgy mondod, mintha én akartam volna a nem nívósba kerülni. - ráztam a fejem értetlenül. Ekkor újra elindult, így én is mellé álltam, és sétáltam vele. Bár egymásra alig néztünk, mégis egymással beszéltünk. És miközben a szám a szavakat formálta, addig az agyam a szökési lehetőségeket kereste, mert nyílt utcán igen sok volt. Aztán beugrott, hogy megéri-e egyáltalán elszökni? Ha nem ők kapnak el, akkor Bradék. És két banda elől menekülni, egyenlő a halállal, és a lehetetlenséggel.

- Ezt hogy érted? - ráncolta a szemöldökét, és végre győztesnek éreztem magam, amiért valami olyat tudok, amit más nem. És ilyen érzésben már rég volt részem.

- Ja, hogy neked nem mondták? - bólintottam sejtelemesen.

- Mit? - rázta a fejét értetlenül.

- Mit is mondtál? Hogy hívnak? - tereltem a témát.

- Most ez nem érdekes. Mit nem tudok? - fordult felém egy pillanatra, de sétált is tovább.

- Elmondom, ha megteszel nekem valamit. - alkudoztam izgatottan, de egyből elnevette magát.

- Így is, úgy is megtudom, úgyhogy nekem ne szabjál ultimátumokat.

Hát ez nem jött be...

- Szóval. - sóhajtottam. - Nem tudtad, hogy engem elraboltak? - fordultam felé.

- Öhm. - vakarta meg a tarkóját. - Nem. Viszont akkor visszaviszlek. - fordult 180 fokot, és vissza kezdett sétálni.

- Miért? - lépkedtem utána gyorsabban, míg be nem értem, utána együtt sétáltunk tovább.

- Mert nem akarom, hogy elszökj. - szögezte el, ezzel lezárva a témát.

- Hogy is hívnak? - vontam fel a szemöldököm, mert a nevét még nem hallottam.

- Kevin. És te Letti. Örvendek a találkozásnak. - vigyorodott el, néha-néha rám pillantva.

Gyönyörű bemutatkozás volt....

Pár perc alatt visszaértünk, és miután beértünk az ajtón, intett két srácnak, akik a házban lődörögtek, hogy figyeljenek rám. De nem zárt be lentre. sokáig szemeztem a bejárati ajtóval, de amikor tekintetem összeakadt az engem vigyázó srácok egyikével, ki gyilkos szemekkel nézett, inkább meggondoltam magam, és a nappalival szembeni ajtóhoz sétáltam. Miután benyitottam, legszívesebben be is csuktam volna. Konkrétan Oliver, Amanda, Aaron, és még egy ismeretlen srác is ott ült, és beszélgettek. A hely hasonlított egy tárgyaló teremhez, ahol Oliver - hallomásom szerint - a mai akcióról beszélt. Elképzelésemhez híven, inkább megfordultam, és ki akartam lépni, de a srác utánam szólt.

- Ó, itt is vagy! Maradj csak! - mosolygott szélesen, de ijedten megráztam a fejem.

- Dehogy maradok... - hőköltem hátra, de a két srác, akik eddig kísértek, keresztbe fogtak, és visszatoltak Oliver elé.

- Szóval ő Letti. - fogta meg a vállam a srác, feltételeztem, hogy nem Amandának és Aaronnak szólt a bemutatás. De akkor ki a harmadik srác?

- Ő Pete. - vigyorodott el szélesen Aaron az ismeretlen srác felé biccentve, aki úgy méregetett, mint egy darab húst.

Pete a mutató ujjával körzött egyet, mire Oliver a vállamnál fogva megfordított, és mikor pár másodperc után rájöttem, hogy ez miért jó Petenek - fiúk… - , hasba vágtam Olivert, és el akartam hagyni a helyet, de a két fiú újra közre fogott. Hiába ellenkeztem kézzel-lábbal, visszarángattak a srác mellé. Pete arcán egy undorító, széles vigyor volt. Ekkor jobban szemügyre vettem a srácot. Szőke haja kissé a szemébe lógott, zöld szemei szinte világítottak. Kihívó arcán folytonosan ott terült el a győztes vigyor. Hirtelen komoly arccal Aaronra, aki vette a célzást, és a többiekkel együtt kimentek, ezzel kettesbe hagyva ezzel a félistennel. Te jó isten, mit beszélek!

Felállt, és mellém sétált. Közvetlenül előttem pár centivel megállt, és mélyen a szemembe nézve elmosolyodott.

- Tudod. Nálatok az a szokás, hogy a lányok a csalik az akcióknál. Itt én vagyok ez.

- A lány?! - vontam fel a fél szemöldököm, visszafojtva a röhögésem.

- Nem. - lépett közelebb, majd csábító hangon a fülembe suttogott. - Nagyon vicces lány vagy te.

- Mielőtt elraboltak, sokat néztem stand upot. - vigyorodtam el, és egy kicsi hátrébb léptem, de abban a pillanatban megragadta a derekam, és közelebb húzott magához, így a testünk teljesen összesimult.

- Én mindig elérem, amit akarok. És most te a vagy a kiválasztott. - és ezután hirtelen szájait az enyémekre helyezte, és érzékien megcsókolt.

Ismétlem, megcsókolt.