Sokáig tűnődtem. Először azon, hogy miért vagyok én ilyen szerencsétlen. Ez természetesen költői kérdés volt az ég felé, mert tudom, választ úgy sem kapok. Másodjára azon, hogy hol van Adele? Vagy talán Brad elküldte? Harmadjára pedig azon, hogy most komolyan aludjak a kanapén? De végül "kit érdekel?!" stílusban bemásztam Brad mellé, aki már békésen szuszogott - nem ismerném, azt mondanám, hogy ártatlanul nézett ki. Ismét a lehető legmesszebb helyezkedtem tőle, majd próbáltam magam elaltatni a hazajutás gondolatával. Mint minden este.
***
Reggel halk kopogásra ébredtem, és miután konstatáltam, hogy Brad mellettem még mindig alszik, így értetlenül meredtem az ajtóra.
- Gyere. - mondtam rekedtes hangon, mire Lew dugta be a fejét mosolyogva. A mosoly lefagyott az arcáról, amint Bradet meglátta mellettem, a fél szemöldökét felhúzva.
- Jó reggelt. - mondta unottan. – Gyertek Reedershez. - motyogta ridegen.
- Várj, mi a baj? - kászálódtam ki az ágyból, beletúrva a hajamba. Egy pillanatig rámnézett, majd Bradre, végül kínosan elröhögte magát, majd az ajtó felé indult. - Lew, nem történt semmi. - magyarázkodtam kiabálva, de becsapta az ajtót.
- De bájos valaki, ha már reggel kihozzák a sodrából. - dünnyögte mögöttem egy álmos hang, mire egy nagy sóhajjal fordultam felé, majd a legédesebb műmosolyomat felvéve, "kedvesen" kiküldtem a szobámból, de szerencsére rögtön távozott.
Igen, egy fél percre el is felejtettem, hogy feladat van. Először magamra kapkodtam valamit, ami kényelmes, és alkalmas. Aztán elintéztem egyéb teendőimet a fürdőben, amikor hirtelen késztetést éreztem arra, hogy leüljek. És milyen jól tettem, ugyanis abban a pillanatban minden jött ki belőlem, alig tudtam a wc fölé hajolni. Szerencsére sikerült..... Fél kezemmel a hajamat fogtam, a másikkal pedig támaszkodtam. Egy mozdulattal lehúztam a wc-t, majd lihegve dőltem hátra a jéghideg csempén.
- Letti, hol a fenében vagy már? - hallottam Kyle hangját, és már azt is csak istencsapásnak neveztem, ugyanis a hasam hirtelen begörcsölt, így kénytelen voltam összekuporodni.
- Meghaltam. - mondtam halkan, mire benyitott a fürdőbe. Szerencsére nem láttam az arcát, mivel becsuktam a szemem, de képzelem, hogy nézhetett rám.
- Jól vagy? - aggodalmaskodott.
- Úgy nézek ki? - motyogtam elhaló hangon, kezeim szorosan a hasamon voltak. - Hogy lehet, hogy ti ittatok, és én hányok?
- Biztos valami betegség. - találgatott. - Akkor ma nem jössz velünk, ha jól sejtem.
- Jól sejted. - mondtam, de magamban egy kicsit örültem. Hát ezt az örömet rögtön lelombozta.
- Akkor itt marad veled Brad, mert egy lányra szükségünk van. Megyek szólók neki. - indult el, de ellenkezni se volt már időm, mert egy hirtelen mozdulattól újabb bajok lehettek volna. - Addig kelj fel a földről.
- Kösz.... - gondoltam magamban. Inkább maradok és kiélvezem az utolsó perceket, amíg nem kell azzal a segfejjel lennem. De addig is legalább ülőpozícióba tornáztam magam, de szigorúan a wc mellett.
2 percig volt csönd. 2 teljes percig, aztán belépett.
- Lám-lám! - röhögött fel gúnyosan. - Hogy is mondják? Isten nem ver bobbal.
- Az bottal, te idióta. - sziszegtem mély levegőket véve, de rá se pillantva, csukott szemmel nyugtattam magam.
- Mindegy. Segítsek felállni? - kérdezte, mire egy aprót bólintottam.
Egyik kezét a hátamhoz tette, a másikkal pedig a kezemet fogta, így nagy nehezen felálltam. Megvárta amíg fogat mosok, végül nagyon lassan odatámolyogtam az ágyamhoz, és elfeküdtem benne. Nagyon gyengének éreztem magam, szinte felállni se volt erőm, de ezt betudtam hányás utáni tünetnek.
- Mindjárt jövök! - távozott a szobából, és ahogy őt megismertem, azt hittem vissza se jön. De kellemesen csalódtam, amikor visszajött egy bögre teával (!!!) mondván az segít biztosan.
- Mit tettél bele? - méregettem gyanúsan.
- Én semmit. - hökkent meg. - Még citromlevet sem, mert én úgy tanultam, hogy az csak ront a helyzeten.
- Hol tanultál te ilyet? - ittam bele óvatosan a forró italba, de szerencsére nagyon finom volt.
- Suliban. - ült le mellém az ágyon.
- Mi soha nem tanultunk ilyesmit a suliban. - röhögtem el magam halkan.
- Kém suliban. - tette hozzá egy féloldalas mosollyal, mire érdeklődve néztem rá.
- Van olyan?
- Igen. 2 éves koromtól odajártam, ahogy a többiek is. - mesélte el.
- És a...a szüleid? - kérdeztem óvatosan, de nem vette rossznéven.
- New Yorkban üldözik a rosszfiúkat. - mosolyodott el. - Ők is ugyanazt dolgozzák szinte, mint én. Ahogy mindannyiunk szülei. Ez így... - vakarta meg a tarkóját elgondolkodva. - Mondjuk úgy, hogy öröklődik.
- Akkor mit keresünk mi itt Adele-lal? - kérdezősködtem, mert egyre jobban érdekelt ez a téma.
- Adele szülei is kémek, de ezt Adele nem tudja. És hogyha megtudja, mondjuk tőled, akkor tuti, hogy neked annyi. - nézett rám szúrós szemmel, mire nemlegesen megráztam a fejem, így (hanyatt dőlve az ágyamon) folytatta. - Adele-t nem tudták beíratni a suliba, mert akkor éppen Afrikában voltak akcióban. Adele úgy tudta minden akciónál, hogy utazgatnak. Az apja jóban van Mr. Blackkel.
- Ki az a Mr. Black? - szóltam közbe kíváncsiskodva.
- Davis apja. A nagyfőnök. - mondta unottan. - Szóval az apja megkérte, hogy neveljünk belé valamit. És ezért lett "elrabolva".
- De miért nem mondtátok neki? - akadtam ki. - És Christi? - emlékeztem vissza Adele barátnőjére, akit szintén vele hoztak ide. – És én?
- Nem szökött el, hanem ismét elkaptuk és visszavittük az otthonába, de előtte elaltattuk egy olyan szerrel, ami törli a memóriáját. Ezt nem most fogjuk elmondani Adele-nak, ahogy te sem. Te más téma vagy, azt nem mondhatom el. - hajtotta le a fejét. Most nem volt erőm ellenkezni, így egy nagy sóhajtással más témára tértem, közben azon gondolkoztam, hogy mióta lett Brad ilyen nyitott és őszinte velem szembe…
- Szóval Black. Ezért van mindenki feketében? - csillant fel a szemem, mire Brad bólintott, én pedig magamban piros pontot adtam magamnak, amiért kitaláltam.
- Black színvak. - röhögte el magát kínosan. - Ezért vette fel a Black nevet, és ezért hord mindig napszemüveget. És az egész "vállalat" neve Black.- közölte, én pedig magamban gyorsan könyveltem a dolgokat, hogy esetleg fel tudjam használni ezeket az információkat, mondjuk a szökésnél.
- Hajh. - dőltem hátra, mire megint elkapott a szédülés. Brad talán láthatta, hogy valami nincs rendben...
- Szerintem aludj egy kicsit. Holnap nagy feladat lesz, és arra muszáj felépülnöd, mert szükségünk van rád.
Igen, egy pillanatig azt hittem, hogy aggódik értem...Hogy képzeltem? Naiv Letti.
Így hát a fiúra hallgatva lehunytam a szemem, és próbáltam aludni, de a tekintetét magamon éreztem. Ezzel nem törődve inkább megint elgondolkoztam a dolgokon.....Tulajdonkép most mit érzek, és ki iránt?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése