24. rész .:Drug:.

Én nem is tudom, hogy mit mondjak...Nagyon sajnálom. Többet nem lesz ilyen! Szeretlek titeket!<3 Már most elkezdtem írni a következő részt:/:

 

Hát közel sem....

- Mit csinálsz? - hallottam egy rekedtes hangot magam mögött.

Hirtelen megálltam, és reszketve fordultam a hang irányába.

A liftnek támaszkodva egy srácot láttam. Tetoválás húzódott végig a karjain, amiket a fekete pólója látszani engedett izmos karjain. Nyakán egy kémiai védőszemüveg lógott, fél kezén pedig egy steril, fehér kesztyű. Kérdő tekintettel, lazán támaszkodva méregetett.

- Szent isten, hányan vagytok! - túrtam bele a hajamba...

- Megtennéd, hogy távozol? Nem tudom ki vagy, nem is érdekel, valószínűleg te vagy a Black lány. Leszarom. - mondta a szemembe nézve. - Csak húzz el a laboromból.

- Megyek. - motyogtam, és a lift felé indultam, majd megnyomtam a 0-ás gombot. Mielőtt bezáródott a liftajtó, még láttam, hogy egy mikroszkóphoz sétál, és egy halvány mosollyal jegyzetelni kezdett.

Reménytelenül tértem vissza arra a helyre, ahonnan 10 perce indultam. Fáradtan dőltem le az ágyra, arcomat pedig a párnámba nyomtam. Nem sírtam, csak el voltam fáradva, és bármennyire is fájt, a szökést ismét elhalasztottam. Belefáradtam ebbe az egészbe...

************************************************************************************
- Letti....Letti! - pisszegett valaki. Hunyorítva pislogtam párat, mire kiélesedett előttem Amanda alakja, mögötte pedig Peteré. Na, csak nem éjfél van. Mindketten mostanra ígérték a látogatást.

- He? - ültem fel végigsimítva a hajamon, elképzelni se tudtam, hogy hogy nézek ki.

- Hoztam kaját. - ült le az ágyamra, míg Peter rezzenéstelen arccal, várakozva meredt ránk.

- Köszi. - motyogtam hálásan, mire Amanda sóhajtva lesütötte a szemét. 

Értetlenül vettem át tőle a gyors kajáldás zacskót, majd majszolgatni kezdtem a benne levő szendvicset.

Amanda lehajtott fejjel távozott a szobából. Unottan ettem tovább a szendvicsem, miközben farkasszemet néztem Peterrel. Mire vár? Mit akar? 

Hirtelen rosszul lettem, a kaját letettem a mellettem levő zacskóra, és megkapaszkodtam az ágy szélébe, úgy szédültem. Peterből már 4 volt, de azt láttam, hogy közeledni kezd. Az erős zsibbadó érzés arra késztetett, hogy hátradőljek, így csak a plafont láttam.

- Na, végre. - hallottam meg a fiú távoli hangját.

- Mi? - nyögtem fel értetlenül, és ezzel egy időben teljesen kitisztult a kép, mindent jól láttam, viszont a végtagjaim úgy elzsibbadtak, hogy nem bírtam őket mozgatni. - Mi ez?

- Ez egy erős drog. - morogta, miközben lazán a csípőmre ült, döbbenten néztem rá.

- Hogy mi?! - pislogtam döbbenten. Szemem a kezemre villantak, majd próbáltam azt felemelni. Nem sikerült. Visszanéztem a csípőmön ülő Peterre, aki önelégült vigyorral meredt rám.

- Szállj le rólam! - sziszegtem.

- Jelenleg nem vagy abban a helyzetben, hogy parancsolgass. - morogta a fülembe.

- Peter. Szállj. Le. Rólam . -mondtam most már inkább félelemmel a hangomban, tehetetlenül. Majd hirtelen leesett. - A szendvicsben volt, igaz?! De miért?

- Mert nem hagytad volna, és nincs kedvem harcolni. - suttogta kéjesen, halkan, majd száját hirtelen az enyémre tapasztotta. Ajkai finoman simogatták az enyémet, míg keze a mellkasomon vándorolt felfelé.Fejemet hirtelen elkaptam, és minden erőmet összegyűjtve felemeltem a jobb kezem, ám eltolni a fiút már nem tudtam.

- Hagyd abba. - nyöszörögtem, de ő egyre inkább csak a nyakamat csókolgatta. Gyorsabban kapkodtam a levegőt, egy pillanatra abbahagytam az ellenkezést, és engedtem a vágyaimnak. Fejemet hátradöntöttem, így Peter a nyelvével egy vékony csíkot húzott az állam alatt.
Keze az övével babrált, amitől kezdtem megijedni. Hirtelen észbe kaptam, és amennyire jelenlegi helyzetem engedte, ellenkezni, kapálózni kezdtem. Nem éreztem a testemet, csak ott feküdtem alatta kiszolgáltatottan.

Behunytam a szemem, és vártam, hogy vége legyen annak, ami még el sem kezdődött. Miután mindketten szinte letépte a ruhát, egy percig sem habozott.
Azt a feszítő fájdalmat, amit akkor a szer tompított, bár így is éreztem, elképzelni nem lehet. Mélyen töltött ki, ahogy érzékien, már-már gyengéden, és lassan mozgott. 

- Nagyon fáj. - mondtam elhaló hangon, de mint egy állat, csak ment az ösztönei után, és az élvezetre koncentrált. A fájdalom nem múlt, sőt egyre inkább feszített, és erre rásegített az is, hogy nyakamat olyan erősen szívogatta, hogy már félájultan feküdtem alatta. Amikor minden elsötétült....

*********************************************************************************

Természetesen nem tudom mikor keltem fel, időérzékem a nullával volt egyenlő. Fejem sajgott, és nehezen vettem a levegőt.  Kinyitottam a szemem, és lustán körbepásztáztam a szobát. Egyedül. Odalent tompa fájdalmat éreztem, ezzel eszembe juttatva a tegnap történteket. Hiretelen mérhetetlen harag gyúlt bennem. Nem csak Pete, hanem mindenki iránt. Hogy süllyedhettem ideáig? Hogy tehették ezt? Hogy merték tönkretenni az életemet? Kezeim ökölbe szorultak, állkapcsom megfeszült, ahogy próbáltam kiegyenlíteni a légzésem. Nehezen ment. A takarót ledobtam magamról, majd a földön heverő ruháimhoz igyekeztem.
- A fenébe. - kerestem szitkozódva a felsőmet, miközben már minden ruhadarab rajtam volt, azon kívül.
Miután azt is előkotortam az ágy alól, idegesen, most már felöltözve indultam meg a lépcső fele. Lendületem megtörhetetlen volt egészen addig, amíg az ajtó erős rántásom ellenére se nyílt ki.
- Ez nem igaz! - fújtattam ismét, és dörömbölni kezdtem.
De hiába kiabáltam, dörömböltem, semmi. A végén már a fejemet vertem az ajtóba, majd feladtam, és vissza lementem a "szobámba". Megpróbálkoztam a hatalmas vas ajtóval is, de úgy szint zárva volt. Ötletem nem volt, hogy mit kezdjek, így visszadőltem az ágyamba, és magamban mérlegelni kezdtem.
Sokáig gondolkoztam, rengeteg dolog felmerült bennem. Elsősorban az, hogy Pete ezt még nagyon megbánja. Így lealacsonyítani egy nőt...És nem csak lelkileg, de fizikailag is eléggé megtörtem. Minden mozdulatom fájt, a fájdalmas nyomoktól a nyakamban nem is beszélve. Szerencsére tükörrel még nem találkoztam, így külsőleg nem tudtam megállapítani az állapotom. 
Mindenesetre elhatároztam, hogy engem már az sem érdekel, ha bajom esik, de akkor is bosszút állok, akkor is minden válaszra megkapom a kérdésem. Csak egy olyan személy kell, aki hasonló lelki világú, mint én, hogy könnyen megtörjön. Sokáig agyaltam, mire rájöttem, hogy legközelebb mégiscsak egy lányt csalogathatok magamhoz. Fejen csaptam magam a hirtelen felismerés miatt, és halkan szitkozódva vettem utam újra a lépcső felé.
És ismét dörömbölni kezdtem, ismét semmit válasz. Némi töprengés után kinéztem a kulcslyukon. A fényekből ítélve, már erősen esteledett. Ennyit aludtam volna?
Tehetetlenségemben visszasétáltam az ágyhoz, és elterültem rajta. Rendben, ha senki nem válaszol, akkor pihenek egy kicsit. Van mit kipihenni.