5 fiú van. Valamennyire mind az 5 a szívemhez nőtt. Külsőre úgy néznek ki, mintha egy magazinból léptek volna elő.
Talán Alec áll tőlem a legtávolabb, az arogáns stílusával. Külsőre nincs vele baj, oldalra fésült barna hajjal, és ragyogó kék szemmel bármelyik lányt megkaphatná, főleg, ha beveti nyerő mosolyát. Nekem mégse jön be...
Markot nagyon imádom a szőke, melírozott felzselézett hajával, és szintén kék szemével. Persze ezeken kívül hatalmas szíve van, mert ha jól emlékszem ő volt az egyetlen, aki még nem bántott. Akár szavakkal, akár tettekel. Mellesleg úgy veszem észre, hogy ő és Adele eléggé közel kerültek egymáshoz.
Kyle szinte kizárt. Utálom, és ez kölcsönös. Neki már majdnem fekete haja van, és barna szeme, de az arca semmi komolytalanságot nem tükröz. Mások ezt úgy neveznék, hogy unalmas, de nekem inkább érettnek tűnik. Ő csak akkor szólal meg, ha nagyon muszáj, és csak jó gondolatai vannak. Talán ő a banda esze..
Lew. Bírom. Tegnap eszembe jutott a kocsis jelenet, amikor ő védett meg Bradtől, hogy nehogy megüssön. Külsőleg vele egyáltalán nincs bajom. Sőt! Bátran ki merem jelenteni, hogy ő néz ki a legszexibben, és talán az tetszik a lejobban, hogy szemében megtalálható a zöld összes árnyalata, meg jó lehet beletúrni a barna, kissé göndör hajába....Jézusom, miket beszélek!?
Bradet inkább nem is elemzem, a tettek magukért beszélnek. Vagy ő őrült meg, vagy én, de szerintem nem normálisak a hangulatingadozásai.
Szerencsére vagy sajnos csak délután keltem fel, így jobban lettem egy picit. Amint felébredtem a tekintetem két hatalmas csokoládé barna szempárral találkozott.
- Nagyon sokat aludtál. - jegyezte meg hatalmasokat pislogva Brad, aki mellettem feküdt betakarózva.
- És te? - suttogtam.
- Én nem aludtam. - válaszolt, mire ásítottam egyet.
- Akkor mit csináltál?
- Téged néztelek. - válaszolt komolyan, de amikor értetlenül ránéztem, akkor korrigált. - Vagyis unatkoztam.
- Aha. - ültem fel az ágyamban, és örömmel fogadtam, hogy semmi jele nem volt a délelőtti rosszullétemnek. - Jól vagyok. - jelentettem ki feldobva.
- Tudom.
- Tudod? - vontam fel a szemöldököm.
- Én tettem gyógyszert a teádba. - mosolyodott el, és hozzám hasonlóan ülésbe helyezte magát. Kevés napfény beszivárgott a félig lehúzott redőnyön, így az egyébként feketének tűnő haja nagyon sötétbarnának tűnt. Neki is minidig fel volt zselézve, ami nagyon furcsa.
- Mégis milyen gyógyszert? - jutott el a mondat az agyamig, ezzel kizökkentve a tanulmányozásából.
- Speciálist. - vilantott egy restélyes mosolyt. Reménykedve abba, hogy semmiyen drogot nem csepészett bele, felé fordultam.
- Többiek?
- Már végeztek, mindjárt itt vannak. - mondta egyszerűen, a fejemben pedig ismét lejátszódott, hogy vajon milyen lehetett a küldetés. Hirtelen valami morgás zökentett ki a gondolataimból, mire kérdőn néztem Bradre.
- Korog a kockapocim. - nézett rám kiskutya szemekkel.
Már nem is lepődtem meg, csak hitetlenül megráztam a fejem. Az őrültek házába kerültem...
A nap további része nem volt túl kellemes. Ott kezdődött, hogy a másnapi nagy küldetés miatt este Reedershez kellett mennünk, de nem volt egyedül.
- Gyertek bejjebb. - invitált be Reeders, a fotelokra mutatva, mondván foglaljunk helyet. Rossz érzés volt Adele-lal úgy egy légtérben lenni, hogy tudok róla olyat, amit ő nem.
Na, de a figyelmemet ismét elvonta az, hogy a főnök mellett Davis állt egyik lábáról a másikra. A fiúk - mondanom se kell - úgy nézegették, mint a legfőbb ellenségüket. Davis pedig vigyorogva állt Reeders felett, szemeivel Adele-t pásztázta, meg néha engem.
- Mint tudjátok, holnap nagyon nagy munka lesz. Korán kezdtek későn végeztek. Davis is megy.
- Mert? - szólt közbe Mark, de Reeders leintette.
- Mert azt mondtuk.- legyintett, majd folytatta. - A feladat a következő lesz. Most nem kell megölni senkit. Egy chipet kell átvennie, méghozzá Lettinek.
- De miért én? - fogtam a fejem. Megőrülök! Mintha a homlokomra lenne írva, hogy "mident vállalok"!
- Mert Adele Lewwal és Aleccel fedez titeket, amíg Brad, Kyle, Mark és Davis rátámad az emberekre.
- Várj. Most ezt nem értem. - rázta a fejét Adele, és ami azt illeti nekem se volt teljesen tiszta a kép. - Most azok az emberek velünk vannak, vagy sem:
- Át akarnak adni egy chipet. De nekünk nem a chip kell tőlük, hanem teljesen más. Így ők azt hiszik, hogy békés körülmények között el lesz minden rendezve, ellenben mi támadunk. Érthető? - kérdezte türelmetlenül, mire bólintottunk.
- De miért pont én? Miért nem tudja valamelyik fiú átvenni ezt a feladatot, aki megtudja magát védeni? - tértem újra erre a témára, de erre Davis válaszolt.
- Mert egy csinos lánytól nem félnek, és könnyebben elhiszik, hogy nem akarjuk őket bántani, de természetesen lesz nálad fegyver. - villantott egy gyönyörű mosolyt, de én inkább semmi hasonlót nem reagáltam, mert a többi fiút felrobbani láttam.
- Rendben. Következő. Hallottam Letti, hogy ma itt maradtál, így nem tudtál gyakorolni, ahogy Brad sem. Így ti hárman - mutatott Reeders kettőnkre és Davisre. - Most mentek és edzetek. Végeztünk. - dőlt hátra, ezzel jelezve, hogy távoznunk kéne.
A fejemben előre játszottam az esetleges komplikációkat, amik akkor alakulhatnak, amikor Brad és Davis egy légtérben vannak. Mi hárman rögtön a pálya felé vettük volna az irányt, de Davis még odakiáltott Adelenak.
- A te szobádban fogok aludni. - jelentette ki egy magabiztos mosollyal, mire a lány rémült arccal nézett Markra segítségért.
- Biztos, hogy nem. - rázta a fejét vészjóslóan a szőkeség.
- Akkor Lettiében. - fonta össze a karjait győzedelmesen Davis.
- Nem! - mondta egyszerre Brad, Kyle és Lew is. (???)
- 7 szoba van. Egymást alvajárva is megfojtanánk. - mutatott a fiúkra. - Úgyhogy ez a két lehetőség maradt.
- Alszok Adelenál, te pedig az én szobámban, ennyi. - zárta le szigorúan Mark, Adele pedig mintha megkönnyebbült volna. - De nem nyúlsz semmihez, mert eltöröm a kezed. - sziszegte.
- Ugyan! - röhögött Davis. - Neked legyen az is megtiszteltetés, hogy a szobádban lehetek. - mondta nagyképűen, mire Mark nekiugrott volna, ha Kyle és Alec nem fogják le. Davis pedig vigyorogva állt. Kezd idegesítő lenni ez a gyerek....
- Inkább menjünk seggfej. - motyogta Brad, és a kezemet lágyan megofgva kezdett húzni a pálya felé, Davis pedig követett minket. Miért van olyan érzésem, hogy a fenekemet nézte?! Utálom azt a srácot!
Hamar belevetettük magunkat a munkába. Brad rögtön levette a pólóját (kicsit csorgott a nyálam, de nem volt feltűnő), és egy gumibábut kezdett ütlegelni. Davis rögtön egy matrachoz ment, ő is levette a pólóját (mert miért is ne?!), persze kockás hasa volt, mint itt mindenkinek, és fekvőtámaszozni kezdett. Engem pedig ott hagytak, így gondolván, ha lesz nálam fegyver, akkor gyakorlom a lövést. A fegyverrel teli asztalhoz sétáltam, felkaptam egy kisebbet találomra, majd elhelyezkedtem 10 méterrel a céltábla előtt. A szemem sarkából láttam, hogy Brad abbahagyja az edzést, és kételkedve felém néz. Én ezzel nem törődve rögtön lőttem egyet, ezúttal semmi hátsószándékom nem volt, így a táblára céloztam, de éppenhogy a szélét eltaláltam.
- Francba. - röhögtem el magam, Brad pedig mosolyogva folytatta tovább a bábu ütlegelését. Én újra a tábla felé fordultam. Ismét céloztam, de most már kívülről a második karikát találtam el. - Ilyen tempóval előbb lövöm meg magam, mint az ellenséget.
- A lábamra pont jól céloztál. - válaszolt két ütés között Brad visszafojtott vigyorral.
- Mázlim volt. - motyogtam, és ismét próbálkoztam.
Már felemeltem a karom, amikor két kezet éreztem a derekamon, és egy felsőtestet nekem nyomulni.
- A csövet kövesd a szemeddel. Legyen a cső párhuzamban a céltábla középpontjával. - suttogta Davis a fülembe, mire kicsit előrébblépve, hogy nagyobb legyen köztünk a távolság, de követtem az utasításait. Remegő kézzel húztam meg a ravaszt, de sikerült! Pont a közepébe ment.
- Ez az! - nevettem el magam büszkén, mire Davis lassan végigsimított a vállamon.
- Ügyes vagy. Mondtam, hogy menni fog. - lépett újra mögém.
- Hé, Rómeó! - kiáltott hozzánk Brad. - Nagyon keményen eddzettél, de ha elfáradtál, akkor húzz fel aludni, és ne Lettin támaszkodj!
- Mert mi lesz, ha nem? - lépett közelebb Davis, erre ugyanezt tette Brad is gyilkos tekintettel. Eldobtam a fegyvert, és ijedten léptem közéjük.
- Fiúk, szerintem mára elég is volt, menjünk aludni. - pillantottam rájuk felváltva kétségbesetten.
- Nem bírod, ha valamit nem kapsz meg. - sziszegte Brad idegesen, rám se hederítve.
- Megkapom, amit megtudok szerezni. - mondta szemtelenül Davis, mire Brad átnyúla felettem, erősen megragadta Davis kezét, és a földre tiporta.
- Basszus. - kiáltottam fel a fejemet fogva. - Fiúk, hagyjátok már abba! - pánikoltam, de reménytelenül, ugyanis újabb fordulatot véve, ismét marakodni kezdtek.
Hirtelen ötlettől vezérelve a földön hagyott fegyverhez sétáltam, majd gondolkodás nélkül a lábam elé lőttem, mire mindketten ijedten pattantak fel.
- Jó éjszakát! - dobtam a lábuk elé a fegyvert, majd elviharzottam egészen a szobámig, ahol egy gyors zuhany után egyenesen az ágyamba vetettem magam, kissé feldúltan. Azt sem érdekel, ha megölik egymást, én alszok! Felőlem akár reggelig is verekedhetnek, engem nem izgat, akkor sem, ha én vagyok az oka, és ennyi.
De vajon mi lehet velük?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése