14.rész.:Just sleep!:.

Nem sokáig tudtam hallgatni a számomra éltető számokat, mert egész egyszerűen lemerült a zenelejátszóm.

- Francba. - motyogtam.

Na, akkor még egy indok, hogy végre hajtsam a tervem. Mármint ez nem olyan nagyszabású dolog, egyszerűen csak vissza akarom szerezni a telefonom. Üzenek Adamnek. Sokáig vesződtem. Ha rájönnek, hogy szóltam Adamnek, ki tudja, hogy mit csinálnának vele. Nem hiszem, hogy még egy srácot beállítanának maguk közé, ezen kívül pedig csak a legrosszabbra tudok gondolni. De ha sikerül - belegondolni is öröm - akkor megszökök. Ők húznak a börtönbe, vagy ahova csak akarnak.Talán melegebb éghajlatra is…..remélem.

Nehezen feltápászkodtam, még mindig fájt a hátam. Gondoltam először lezuhanyozok. A fürdőben sokkolva érintettem meg óvatosan a sebeimet, amik már levegő hatására égtek. Halkan felszisszenten amikor a forró víz érte. Igyekeztem nem hozzáérni a mandula illatú tusfürdővel, de nehezen ment, így szinte sírva jöttem ki a fülkéből, egy megkönnyebbült sóhajtással. Lassanként felöltöztem a szokásos, gyászos fekete ruhámba. Csak egy pólót és egy aprócska rövidgatyát vettem magamra, hiszen csak a "szomszédba" megyek.

Brad szobáját vettem rögtön célba, és az ajtóig el is jutottam. Körbenéztem, majd miután rájöttem, hogy senki nincs itt, lazán benyitottam. A szobában sötét volt, így kettőt találhattam; vagy alszik, vagy nincs a szobában. Némi gondolkodás után felkapcsoltam a villanyt, és nyugodtan konstatáltam, hogy nem volt ott. Szememmel körbepásztáztam a helyet, és rögtön egy kisebb komódhoz szaladtam. A fiókokat kihúzgálva alsóneműkkel találtam szembe magam, és azok alatt keresgéltem. Imádkoztam, hogy semmi kellemetlen dologgal ne találkozzak. Miután a komódnál nem jártam sikerrel, a nagy szekrényhez szaladtam.

- Hová tennék egy telefont? - motyogtam halkan, miközben a koromfekete, több tucat ugyanolyan póló között keresgéltem.

Egyszer csak kattanást hallottam, mire reflexből becsaptam a szekrényajtót, és a fürdőszoba ajtóra néztem, ahonnan a zörgés hallatszott. Halkan káromkodva osontam a szobaajtó felé – ami természetesen a helység másik oldalán volt -, eszembe se jutott eddig, hogy Brad talán zuhanyozik. Épp mikor nyúltam volna a kilincsért, nyílt a fürdőajtó, de nem mertem megfordulni.

- Mit keresel itt? - kérdezte semleges hangsúlyban Brad, mire lassan megfordultam.

Egy pillanatra kikerekedett szemekkel meredtem rá. Derekára egy  törülköző volt hanyagul csavarva, így felfedve kidolgozott felsőtestét.Hát persze! Miért ne lenne izmos, hiszen ez a munkája kulcsa. Pár kósza vízcsepp folyt végig a nyakától a derekáig, ahol a törülköző könnyen magába szívta. Haja kivételesen nem volt felzselézve - miért is lett volna éjszakára? - így kissé nedvesen tapadt a fejére.

- Öhm. Izé. - kerestem a szavakat, miközben többször végigmértem Bradet. Tekintetünk összetalálkozott, és ekkor vettem észre, hogy kajánul vigyorog. - Na, jó, én mentem. - fordultam meg gyorsan, de sejtettem, hogy ennyivel nem úszom meg.

- Maradj csak. - mondta lazán. Ez csapda!

- Neeeeem, köszi, de nem.....izé, sietnem kell. - néztem rá.

- Pedig azt hittem, hogy ez kell. - sétált oda az éjjeliszekrényéhez, majd a fiókjából elővette az IPhone-om.

- Honnan tudtad? - sütöttem le a szemem, mire hitetlenül felnevetett.

- Én mindent tudok. De tudod mit?! - ült le az ágyára, a készüléket forgatva a kezébe. - Megkaphatod.

- Igazán? - csillant fel a szemem. Ez tuti, hogy csapda!

- Persze. De cserébe.... - gondolkozott el, mire felsóhajtottam. - Fordulj csak meg. - intett a fejével, mire döbbenten meredtem rá.

- Perverz. – ráztam meg a fejem hitetlenül. - Mondj valami mást!

- Aludj velem. - jelentette ki. Először azt vártam, hogy kijelentse, hogy csak viccelt, de nem tette, csak komoly arccal várta a válaszom. - A szobából már úgysem mész ki, lehetőséged nincs. De nem nyúlok hozzád, ígérem, ha szót fogadsz! - emelte fel a két kezét, hogy bebizonyítsa, hogy tényleg "ártatlan".

- Akkor odaadod a telefonom? - kérdeztem reménykedve, bár magam sem hittem el. Bólintott, mire sóhajtva odasétáltam az ágyhoz, és a lehető legtávolabbi helyre ültem tőle. - Ugye felöltözöl? - kérdeztem.

- Persze. - állt fel. Azt hittem, hogy bevonul a fürdőbe, de ehelyett ledobta a törülközőt magáról, aztán felvett egy alsógatyát. Majd erre egy pólót. Igyekeztem nem ránézni, de nehéz volt, mert minden undorom ellenére, le se lehetett tagadni, hogy helyes pasi volt. Mind az öten azok voltak. Ez helyesség is a feladatokhoz kell, vajon? Lehet hogy nőket is bántanak?

- Zavarban vagy. - vette fel a győzedelmes mosolyát.

- Semmi újat nem tudtál nekem mutatni. - vágtam vissza félénken.

- Haha. - jegyezte meg cinikusan. - Ne akard, hogy újat mutassak.

Halványan elmosolyodtam, magam sem tudom miért. Brad leoltotta a villanyt, majd bemászott az ágyba, és hason feküdve nézett. Én is így tettem, de olyan messze akartam tőle lenni, hogy szinte leestem az ágyról., majd hátat fordítottam neki

- Nyugi. - fogta meg a derekam, és közelebb húzott magához. Érintése súrolta a hátamon - általa - okozott sebet, így remegve mentem megint arrébb. Magamban csak ezt kántáltam: "Csak a telefonomért teszem. Csakis az Iphonért."

Szó nélkül, gyengéden húzta fel a pólómat, minden hátsószándék nélkül.

- Sajnálom. - suttogta, majd még közelebb húzott magához, így már egy centi se volt köztünk.

- Van mit. - suttogtam.

Eleresztett egy halk sóhajt, majd lassanként mindketten álomba szenderültünk.

***

Meglepően jól aludtam. Szerencsére a szobában sötétség uralkodott, így azt sem tudtam, hogy hány óra van. Lassan kinyitottam a szemem, és akkor vettem észre, hogy Brad hátulról átölelt, és az egyik kezét a hasamon tartotta, a pólóm alatt. Normál esetben örültem volna egy ilyen kelésnek, csak nem most, nem Braddel, és nem itt. De minden más stimmelt...

Ebből a pozitúrából kimászni nehéz feladatnak tűnhet, de én egész egyszerűen felálltam, nem is törődve azzal, hogy Brad felkelhet. Körbenéztem a szobában, szemem megakadt az éjjeli szekrényen fekvő fehér Iphone-on, ami csak úgy vakított a sötét szobában. Átsétáltam arra az oldalra, majd tapogatózva elvettem onnan. Rögtön bekapcsoltam, és nagyon megkönnyebbültem, amikor elindult.

- Mit csinálsz? - kérdezte kómás hangon hirtelen Brad, majd felém fordult. Szeme a kezemben levő telefonra szegeződött, de én mit sem törődve vele, csak bepötyögtem a PIN-kódot.

Brad összekulcsolta a kezét, a tarkója mögé téve nézte ahogy bajlódok, egy győzedelmes mosollyal.

Amint betöltött, a szemem rögtön könnybe lábadt. 32 üzenet, és 73 hívás. Adamtől, Alicetól, (aki a legjobb barátnőm, és szinte eszembe se jutott ez ideáig), az ofőmtől, a buli gazdától, pár havertól, és volt pár ismeretlen szám.. Mondjuk, nem csodálom, Adammel szorosabb volt a kapcsolatom, talán néha túl szoros is, és történt köztünk egy-két dolog, de ezeknek ellenére is csak barátok vagyunk. Gratula! Barátság extrákkal!

Bele se olvastam az üzenetekbe, már rögtön hívást kezdeményeztem, de az ki se csöngött, ezzel minden reményemet összetörve.

- A kimenő hívásokat, üzeneteket ön korábban, 2013. 08. 27. -én letiltotta. Amennyiben szeretné újra aktiválni, adja meg az aktiválási kódot. - mondta bele egy monoton női hang, mire Brad elröhögte magát. Rákaptam a fejem.

- Te tudtad. - mondtam idegesen. Eszembe jutott, hogy a robothang által említett nap, az az elrablásom másnapja.

- Persze, hogy tudtam. - nevette el magát.

- Te szemét. - léptem felé, de a vigyora csak egyre növekedett, ami ebben az esetben nagyon irritált. - Kicsit sincsen lelkiismeret furdalásod, amiért átvertél?! Komolyan egy kicsi emberiség se bújt meg benned? Komolyan ilyen féregként születtél? - kiabáltam.

- Nyugodj már le. - komolyodott el. - Így is, úgy is itt aludtál volna, de ha ellenkezel, akkor nem csak aludtunk volna. Így legalább valami cél rebegett a szemed előtt, és nem voltál ellenséges.

Pár másodpercig döbbenten meredtem rá, majd kínosan elröhögtem magam.

- Utállak. - mondtam végül hitetlenül, és kirohantam a szobából. Már megint sírhatnékom volt, de a szobámig próbáltam visszatartani. Ám a folyosóban beleütköztem Markba, aki természetesen látta, hogy Brad szobájából jövök ki kétségbeesetten.

- Hé, Letti. - fogta meg a karom, majd mélyen a szemembe nézett. - Bántott?

- Fizikailag nem. - ráztam meg a fejem, mire a legnagyobb meglepetésemre megölelt (?), keze pedig nyugtatás képen a hátamon járt fel-le. Fura volt a helyzet, de visszaöleltem, majd sóhajtva indultam újra a szobámba. De nem fogok sírni! Akkor sem! Hisz a telefon nálam van, már csak egy hívást kell várni, és meg vagyok mentve.