21.rész.:Aaron:.

- Amanda! - mondta az egyik. A lány hirtelen erősen megragadta a karom, és tovább ügyködött a kulccsal.

- Mindjárt. - válaszolt a Amanda, amikor végre kiniytotta az ajtót.

- Ne zárd be! - intett a lánynak. a másik két srác rögötn felment a lépcsőn, de előtte mindannyiuk tekintetét rajtam éreztem. A srác aki még ott állt előttünk 3 méterrel, nem nézett ki rosszul.  Ez már túl sok új ember nekem.

- A szobámba vidd fel, mindjárt megyek én is. - nézett végig rajtam a srác, majd bement egy ajtón.

- Jajaj. Ne haragudj. Ha nem látnak meg téged, nem lett volna ez. - harapdálta az ajkait. - Gyere! - biccentett a lépcső felé a fejével, én pedig bátortalanul követtem.

- Várj! Ki volt ez? - kérdeztem, de már a lépcső tetején volt, így gyorsabbra vettem lépteimet. - És minek kell a szobájába mennem? 

Amanda! - sziszegtem idegesen. - Ha nem mondod el, akkor neked kell beráncigálnod, mert én meg nem mozdulok. - fontam össze a karjaim ott, ahol voltunk, mire megforgatta a szemét.

- Nem mondhatom el, mert bajba fogok kerülni. Ők nem voltak ma ott, ilyen "kis" feladattal ők nem foglalkoznak. Egy bandában vannak Oliverrel, de ők sokkal durvábbak. Bradnél is durvábbak. - hajtotta le a fejét. - Figyelj! Éjfélkor lemegyek hozzád, és midnent elmondok. - kezdett egy ajtó felé ráncigálni.

- Le?! - akadtam ki az egyszerű igekötőn.

- Sok sikert! - lökött be egy ajtón, de mire megfordultam, már rámzárta az ajtót. Remek!

Óvatosan körbetekintettem a szobában. Hát nem úgy nézett ki, mint egy háló. Sőt! Olyan volt, mint ahova Bradék először vittek, talán még annál is rosszabb. Semmit nem láttam, még ablak se volt, csak tapógatózva kerestem villanykapcsolót, sikertelenül. Nekidőltem az egyik falnak, keresztbe fontam a karjaim, és vártam. Vártam a csodára...na jó, inkább valakire. Pontosabban a srácra, aki pár perc után jött csak fel. Ahogy kinyitotta az ajtót, beszivárgott egy kis fény, így gyorsan körbeszemléltem a helyiséget. Amint belépett, tapsolt kettőt, és lám! Egy gyér világítású izzó gyulladt fel a szoba közepén lelógva a palfonról.

- Ülj le! - mutatott a földre, miközben a szoba másik sarkába sétált egy székért, majd az megfordítva, átemelte a lábát rajta, így a támláának támaszkodva nézett rám. Kérdőn néztem körbe, végül ráemeltem a tekintetem.

- Hova? - vontam fel az egyik szemöldököm.

- Az ölembe, baszod. - emelte fel a hangját idegesen, így magamban megjegyeztem, hogy ne húzzam fel az agyát, mert labilisebb, mint Brad. Végül nem ültem le, csak a falnak dőlve, a karjaimat összefonva meredtem rá.

- Ez a te szobád? - néztem körbe a szememmel. - Szar lehet.

- Hogy hívnak? - kérdezte, nem is törődve az előző megjegyzésemmel.

- Letti.

- Blacknél vagy? - kérdezte, mire bólintottam. - Nekem azt mondták, hogy barna csaj fog jönni.

Először az futott át az agyamon, hogy milyen durva, hogy ők ezt már előre eltervezték, még azt is, hogy ki jön majd velük. Aztán hirtelen leesett.

- Adele?!

- Az volt a neve. - bólintott. - De megsebesült, mi meg nem vagyunk kórház, úgyhogy te voltál a B terv.

- Hogy van? - suttogtam, és újra magam előtt láttam a félájult Adele-t, akit Mark tuszkol be a kocsiba kétségbeesetten.

- Honnan tudjam?! - dörrent fel. - Csak két éjszakát kell itt kibírnod. Mondom a szabályokat.

- Te jó ég! - túrtam bele a hajamba motyogva.

- Első: mindig a házban maradsz. 2 nap alatt nem fogsz innen kijönni, érthető?! Második: nem lesz semmi bajod, hogyha együttműködsz. Vedd úgy, hogy itt pihensz, aztán 2 nap múlva mehetsz vissza a pokolba. - Itt pihenni? Ez nem normális! - Harmadik és utolsó: ilyen ruhát nem akarok többet látni. - nézett végig rajtam újra, és én is ezt tettem.

- Miért?

- Mert senkit nem gyászolunk, akkor meg mi a faszért kell feketét hordanod?! - rázta értetlenül a fejét. - Manda ad majd ruhát.

Voltaképp ezért hálás voltam neki, mert ezzel kapcsolatban egy véleményen vagyunk. Utálom a feketét!

- Hidd el, hogy nem én akartam ilyen ruhát. - dünnyögtem a szememet forgatva.

- Tudom. - bólintott. - Szóval semmi dolgod nem lesz itt. A szökésre ne is gondolj! - váltott hirtelen a számomra legfontosabb témára. - Ezerszer durvábbak vagyunk, mint Black, és ha megpróbálod, nem éled túl. Így is, úgy is elkapnánk. Remélem felfogtad.

- Hol fogok aludni? - tettem fel a legfontosabb kérdést.

- Lent. - rántott vállat lazán. Mi az hogy lent?! Hol lent?! Mindenki ezt mondja..

- És az hol van? - sóhajtottam.

- A lépcső alatt. Addig viszlek le oda, amíg Pete haza nem jön.

- Az ki? És miért? - ráncoltam össze a szemöldököm. - És mi a te neved? - jutott hirtelen eszembe, hogy még ezt sem tudom.

- Aaron vagyok. Pete pedig az ötödik srác. - Öt srác? Itt is? De miért? Arhg.. - És..khm. Hogy mondjam? Azt már tényleg nem úsznád meg. A perverz kifejezés kevés rá, és oda van a szőkékért. - húzta el a száját, egy kis kárörvendő mosollyal.

- Nem szeretnél valamit mesélni rólatok? Például miért vagytok öten? Miért pont öt? Vagy miért utálja Oliver a testvérét? - ráztam a fejem értetlenül.

- Mindent elmond majd Manda. - állt fel, majd a széket arébb rúgta, ami egy hatalmas puffanással eldőlt, a hirtelen zajtól pedig össze rezzenten. - Új vagy, mi? - vigyorodtt el lenézően. Miért olyan nagy dolog ez?! Miért kérdezi et mindenki.

- Ch. Jah. - röhögtem el magam. Ha tudná, hogy hogy kerültem a bandába. Mondjuk lehet, hogy tudja. Mindenki mindent tud, kivéve én.Megfogta kezem, és újra kimentünk az ajtón, le a lépcsőn, egészen addig az ajtóig a lépcső mellé, ahol Amanada is szerencsétlenkedett.

Kinyitotta az ajtót, majd belépett, és felkapcsolta a villanyt. Beljebb léptem én is, és így láttam, hogy innen lefele nyílik egy lépcső.

- Menj le. - mutatott, mire kérdőn felvontam a szemöldököm. - Azért ne felejtsük el, hogy ellenség vagy, nem fogunk rendes szobát adni. Nem zárlak be, mert mindig tudunk ellenőrizni.

Lejjebb sétáltam, és igazából egy bézs, kopott, koszos szoba volt, ahonnan szintén nyílt egy ajtó. Ebben a helységben egy ágy volt, és ennyi.

- Az az ajtó. - mutatott a szoba másik felére. - Odamegyünk mindig a feladatért, ujjlenyomat ellenőrzős, így nem tudsz bejutni. Valószínű, hogy már hajnalban kezdünk, így itt fogunk átemnni, ahogy mindig. Azért vagy itt, hogy amikor jövünk a feladatért, tudjuk elenőrizni, hogy nem-e szöktél el.

- Értem. - ültem le a ágyra, és elhatároztam, hogy most játszom az együttműdödőt, aztán éjszaka körbenézek a hatalmas házban...inkább villában? Mindegy, a lényeg, hogy kíváncsi vagyok, és talán Amanda is segít.

Aaron itt hagyva engem, becsukta az ajtót. Így már egyedül maradtam a monotonon kattogó órárval a falon, ami fél hármat mutatott. Még csak fél hármat....Amanda éjfélkor jön. Mit csinálok én addig?